Blog

Bakancs túra B – év eleji túra férfiaknak

A Csetényi Baptista Gyülekezetben jelentős hagyománya van a tavaszi közös kirándulásoknak, amelyeket Bakancs Túra néven már közel 30 éve (néhány év kihagyással) rendszeresen megtartanak. Az utóbbi években ezek nyári éjszakai túrákkal bővültek. 2025. január 4-én pedig a gyülekezet új kezdeményezést indított: kifejezetten férfiaknak szóló túrát szervezett. A gyülekezet nagy eredményként értékelhette az ötletet, mivel 56

Búcsúzunk Kondacs Gábortól

„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jő az én segítségem.” A gyülekezetünkben eltöltött, több mint 7 szolgálati évet, szeretnénk itt is megköszönni, Kondacs Gábor lelkipásztor testvérnek és feleségének Juditnak. A 2015-2022 között eltelt időben sok minden történt velünk, ezek közül néhányról hadd emlékezzünk meg itt is, a teljesség igénye nélkül. Szemeinket a mindennapok során, már nem

Bemerítkezett öt fiatal

2020. szeptember 6.-án örömünnepre gyűlt össze a Csetényi Baptista gyülekezet. Kihasználva a járvány pillanatnyi „csendjét”, de természetesen figyelve a biztonság betartására, bemerítési ünnepen vehettünk részt. A gyülekezetből négy fiatal tett bizonyságot a bemerítés által arról, hogy Jézus Krisztust személyes megváltóként ismerték el és követni fogják. Egy, a hitéletét más közösségben élő testvérünk is tanúbizonyságot tett